Ezen az oldalon a csapatok által beküldött szövegekből, képekből és videókból válogatunk – emlékül a versenyzőknek és magunknak, ízelítőül a látogatóknak. Albumunk megfelelő linkjeire kattintva a vetélkedő három kreatív feladatára beérkezett valamennyi anyag letölthető, valamint azok a képek, videók és szövegek is, melyeket a csapatok a vetélkedőn való részvételükről maguk készítettek.
2011. szeptember 28. – a második fordulóban feltűnt a vetélkedő látóhatárán egy rejtélyes svájci műgyűjtő milliomosnő (képünkön; a továbbiakban: Milliomosnő). Elsőként azt a megbízást adta a csapatoknak, hogy készítsenek szakértői jelentést Halász István 1873-as, a gyermek Lisztet átölelő Beethovent ábrázoló litográfiájának történeti hitelességével kapcsolatban. (A megbízás részletes ismertetése a II. forduló IV. feladatában található.)
Az október 4-ei határidőig kilencven írás érkezett, összesen 270.000 karakter terjedelemben. Összehasonlításképpen: Rejtő Jenő Az elveszett cirkáló című műve 224.000 karakter.
A legjobb szakértői jelentéseket a következő csapatok küldték (írásaik a csapatnévre kattintva olvashatók):
Erről a linkről letölthető valamennyi csapat írása egyetlen fájlba gyűjtve.
A Milliomosnő a harmadik és az ötödik fordulóban újabb képzőművészeti vonatkozású problémákkal jelentkezett (melyeket részben bajkeverő macskája idézett elő), mígnem az október 26-án kezdődő hatodik fordulóban egészen odáig merészkedett, hogy macskája születésnapi ajándékát is a csapatoktól rendelte meg. Az ajándék alapanyaga egy karikatúra-sorozat volt, mely az 1841-es nagy berlini “Lisztománia-járvány” után készült. (E járványt a VI. forduló II. feladatában az 1960-as évek Beatlemániájával állítottuk párhuzamba.) A képekhez egy gúnydal is tartozik – a vállalkozó szellemű csapatok ennek magyar műfordítását énekelték el és vették videóra a macska (valamint a szervezők) legnagyobb örömére.
A tizenegy versszakból csak hármat kellett a versenyzőknek előadniuk, de mivel ezeket szabadon választhatták ki, a beérkezett 46 felvételen végül mind a tizenegy strófát megtaláltuk. Az alábbi videón – a vásári képmutogatók Moritatjainak mintájára – egyesítettük a dal versszakait a karikatúra megfelelő képeivel,. A videón a Háziszőttes, a Concerto, az Útilapu, a Musicalgirls, az Erkelesek, a Festékfoltok, a Titkoshangok, az Uzoni muzsikusok, a Lantmacabre, a Csillagvirág és a Kodálybudapest csapatok tagjai hallhatóak.
A Milliomosnő macskájának kedvencei:
Weimarban írott műveinek többségével szemben Liszt a h-moll szonátához nem rendelt programot vagy programszerű címet. Így kínálta magát a lehetőség, hogy a csapatok maguk alkossanak olyan történetet, amely ehhez a – narratív zenei elemekben nem szűkölködő – remekműhöz kapcsolható. Mint ahogy az a feladat részletes leírásában, a VII. forduló III. feladatában (a linken: http://vandorelet.hu/vii-fordulo-weimar) olvasható, a csapatoknak a kompozíció öt fő témájához kellett egy-egy szereplőt vagy fogalmat társítaniuk, s ezek köré építeniük a történetet.
A VII. forduló november 8-ai lezárultáig 66 írás gyűlt össze a Milliomosnő postaládájában – a feladatot ugyanis ismét az ő megrendelésének köntösébe öltöztettük. A beérkezettek között vannak olyan írások, amelyeket láthatóan csupán az öt téma ihletett, vannak azonban olyanok is, melyek pontosan követik a h-moll szonáta szerkezetét, és a Liszt-műben való igen komoly elmélyülésről tanúskodnak. Az alábbiakban kedvenceinket mutatjuk be, hozzátéve, hogy a maradék 52 írásban is több szép és szellemes ötletre, a történetek között pedig meglepő párhuzamokra lehet bukkanni. Az összes írás erről a linkről tölthető le.
Redut
Hatházi Rebeka: Életleve Gizi bele
– Groteszk lírájú, szépirodalmi magasságokat súroló írás az Élet Nagy Leveséről
Háziszőttes
Dénes Melinda, Csép Andrea, Herman Angela (a történet lejegyzője), Turzai Zsombor, Miklós Andrea Melinda: h-moll mese
– Valódi pszichoanalitikus mese, az egyik legautentikusabb írás
Liebestraum
– Liszt elképzelt dédunokájának utolsó pillanatai az I. világháborúban
Útilapu
Zilahi Ágnes Réka, Reman Enikő (a történet lejegyzője), János Zsuzsanna, Farcas Emese, Boca Krisztian: Sci-fi
– Történet a Föld megmentéséről, űrhajóval és paranormális képességekkel
Uzoni Muzsikusok
Nagy Jázmin: Vallomásom Triebschen felé
– Cosima Liszt “kihangosított” gondolatai
gLisztando
Baranyai Anna, Bíró Hajnalka (alapötlet), Gerencsér Fruzsina, Hirschmann Bálint, Kereszti Réka: Egy szurikáta naplójából
– A Milliomosnő macskájának látomásos levelében felködlik az Altenburg
Lisztmánia
– Az egyik klasszikus értelmezés visszhangja: angyali és az ördögi titkos rokonsága
Ötkezes
Kulcsár Anna, Muka Viktória, Vitályos Réka, Krizsán Ágnes, Iványuk Áron: Kellemetlen mellékhatás
– A csapat különdíjjal jutalmazott önarcképe
Virtuoso
– Hóhullás és szerelem
Filiusfiliae
xy: „Vagy jőni fog, ha jőni kell, a nagyszerű halál”
Lisztprojekt:
Kozmopolita
xy: Mementó
– Három megdöbbentően hasonló írás: a haldokló visszaemlékezik életére
Janus kvintett
xy: Anni története
– Történet váló szülők gyermekéről
Szig-Liszt
xy: Esti mese
– A feladat különösen ravasz megoldása
WE-RÓ-BU
– A jó öreg önéletrajzi értelmezés :)
A vetélkedőn való részvételük megörökítésével különdíjra pályázhattak a csapatok. A közel húsz csapattól beérkezett számos videó, fénykép, rajz és szöveg közül nagyon nehéz volt a legjobbat kiválasztani, mivel egyformán sugallták a számunkra legkedvesebb üzenetet: nem hiába tettünk éjt nappallá a vetélkedő megszervezésével, hiszen sikerült Lisztet néhány száz középiskolás hétköznapjainak szeretett és fontos részévé tenni 10 hétre – és részben talán tovább is.
Az alábbiakban közzétesszük minden “öndokumentáló” versenyző anyagát – köztük a két különdíjas csapat, a LisztMánia és az Ötkezes küldeményeit – a csapatok neve szerinti betűrendben.
Filiusfiliae
gLisztando
film (60 perc, kb. 500 MB)
Janus kvintett
pps - képek felirattal
Kottamolyok
üdvözlőlap Liszt születésnapjára, fényképek, beszámoló a II. fordulóról
Kürt utcai zenészek
videó az utolsó teszt megoldásáról (kb. 150 MB)
KvintLiszt
Lantmacabre
pps - képek felirattal (kb. 120 MB)
Laura
Fényképek a csapat doborjáni és eszterházai kirándulásáról
Liebestraum
Mese Rosemary Brownról, Lisztről és a csapatról; rajz k_Liebestraum.zip
LisztMánia
videó, kisregény, fotók (kb. 67 MB)
Ötkezes
a h-moll szonáta, mint csapatportré (a VII. forduló III. feladatára érkezett)
Uzoni muzsikusok
Prelúdiák
Szemere-Miskolc
Szerelmi álmok
Zenebarátok